Kólás csirkeszárnyak 可乐鸡翅 (Kělè jīchì)
Hozzávalók
12 csirke
szárny
kb. 1
liter kóla, mert wokban csináltam, de normál fazékban is jó, akkor szerintem
kevesebb kell
3 szelet
gyömbér
2
evőkanál szójaszósz
2
evőkanál rizsbor/sherry
csilipaprika
(=szárított egész erős pirospaprika)
1 gerezd
fokhagyma
1
vöröshagyma
1 kis darab egész fahéj
só
Egy forró vízzel teli edényben kb
5 percig főzzük a csirkeszárnyakat, amíg barnás színt kapnak. Hideg vízzel
öblítsük le és szűrőben csöpögtessük le.
Egy serpenyőbe/fazékba tegyük a
gyömbért, a fokhagymát és a vöröshagymát és hagyjuk a pici olajon sülni kb. fél
percig. Ezután keverjük össze a szárnyakat ezzel, pirítsuk kicsit.
Adjuk hozzá a szójaszószt, ezzel
is kicsit összeforgatjuk, a kólát a sherryt, a fahéjat és a csilit (ennek pont el kell
lepnie a csirkét). Keverjük össze jól és forraljuk fel. Sózzuk ízlés szerint,
ha már kicsit csökken a leve.
Vegyük le a lángot és főzzük meglehetősen sokáig
(addig, míg a szósz besűrűsödik, és a husi pedig leválik a csontról – szinte
már azt hiszed, hogy túlfő).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése